A javuló nemzetközi befektetői hangulat miatt a pozitív tartományban nyithat a BUX - vélekedett a szakértő az MTI szerint.
A vezető részvények közül a Molnál a 3000 forintos támaszra érdemes figyelni, csütörtökön ezen a szinten zárt a papír. Az OTP grafikonján nincs egyértelmű irány, 13 500 forint közelében húzódik támasz, 14 000 forintnál ellenállási szint. A Richter töretlenül emelkedik, a következő fontosabb szint 5800 forintnál található. A Magyar Telekom árfolyamát továbbra is a 435-445 forintos tartomány határozhatja meg - jelezte a szakértő.
Kapcsolódó
Kitért arra is, hogy a 4iG Nyrt. nagy növekedést ért el az idei első háromnegyed évben a vállalat csütörtökön közzétett gyorsjelentése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 1,94 pontos emelkedéssel, 43 218,28 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt. A Mol 16 forinttal, 0,53 százalékkal 3000 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,15 százalékkal 13 770 forintra erősödött, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,45 százalékkal 438 forintra esett, forgalma 190,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,61 százalékkal 5755 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve