Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 64 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 124 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 58 ponttal kapaszkodhat feljebb a nyitásban.
Ázsiában és a csendes-óceáni térségben túlnyomórészt felfelé mozogtak a tőzsdeindexek pénteken. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint péntek reggel nyolc óra körül 0,38 százalékos pluszban, 516,76 ponton állt.
Kapcsolódó
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.
Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,14 százalékos pluszban, 41,52 dolláron, a WTI pedig 1,03 százalékos nyereségben, 39,12 dolláron forgott közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,13 százalékkal, 1759,10 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,12 százalékkal 1768,45 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.
Csütörtökön Londonban 0,38 százalékos, Frankfurtban 0,69 százalékos, Párizsban pedig 0,97 százalékos pluszban zárt a tőzsde. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,72 százalékkal, az FTSE Eurofirst pedig 300 index 0,80 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,71 százalékkal emelkedett.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 1,18 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,10 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,09 százalékos pluszban fejezte be a napot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve