Megdöbbentően nagy összeg, évi 32 ezer milliárd dollár cserél gazdát az USA értékpapírpiacain úgy, hogy semmilyen hasznot nem hoz a befektetőknek - állítja a MarketWatch tudósítása szerint John Bogle, a becslések szerint háromezer-milliárd dollár vagyont kezelő amerikai Vanguard Group befektetési cég alapítója. A szakértő siralmas képet fest a tőzsdei kereskedők, a brókerek munkájáról.
A Wall Street-i befektetési szolgáltatók feladata elvileg az, hogy forrást szerezzenek az amerikai vállalatoknak, ám ezt a gyakorlatban csak napi tevékenységük ici-pici részében teszik. A nagy amerikai befektetési bankok megtehetnék, hogy évente csak kevesebb mint egy hétre nyitnának ki, ezzel semmi sem változna a jelenlegi helyzethez képest - derül ki az idős szakember szavaiból.
Egyhetes nyitva tartás
Azt a feladatot, hogy ellássák tőkével a cégeket nagyjából elvégzik az első tőzsdei kibocsátások (IPO), továbbá a másodlagos vállalati részvénykibocsátások levezénylésével. Ezek összege évente 250 milliárd dollár. A befektetők kezén megforduló többi pénz, a források 99 százaléka semmit sem hoz az eladóknak és a vevőknek, csak a közvetítők keresnek rajtuk.
Márpedig a 32 ezer dollár, amely egyik zsebből a másikba vándorol, majdnem kétszerese az Egyesült Államok GDP-jének. Hivatalos elnevezéssel értékpapír-piaci brókereknek hívják azokat, akik közvetítik ennek a pénznek a forgását, ám Bogle szerint inkább vámszedőkről vagy járadékszedőkről (rent-seekers) kellene beszélnünk.
Semmit sem tudnak hozzá tenni
Bogle azért vitatja, hogy a brókerek az esetek túlnyomó részében többek ilyen járadékszedőknél, mert szerinte nem igazán tudnak semmilyen valós segítséget adni a befektetőknek. Képesek pénzügyi tanácsokat adni? - teszi fel a szónoki kérdést.
Kutatási adatokra hivatkozva azt a választ adja erre, hogy semmilyen érzékelhető értéket nem tudnak kínálni ügyfeleiknek. Nem tudják, melyik részvény, mikor drágul vagy válik olcsóbbá, melyik ágazat vagy értékpapírfajta fogja a következő vagy az azt követő évben túlszárnyalni a többit stb.
A magyarázat egyszerű: senki sem tudja a választ ezekre a kérdésekre. Van a kereskedőknek egy szűk elitje, amelynek tagjai képesek irdatlan nagy összegekkel megjátszani egy-egy szerencsés piaci történést, ami egy zsák pénzt hozhat megbízóiknak és nekik is. Óriási - mondja szarkasztikusan Bugle. A skála másik végén az olyan tőzsdeguruk állnak, mint Warren Buffett, akiknek rengeteg szám forog a fejükben. Így képesek olcsón megvenni, és az idők végezetéig megtartani azokat a cégeket, amelyek egyre többet érnek.
Nyugdíjasok, vigyázat!
Egy átlagos nyugdíjas befektetőnek azonban nem ezt az arcát mutatja a tőzsde. Ha pusztán azt szeretné, hogy legyen némi megtakarítása idős korára, akkor szembe kell néznie az igazsággal. A vámszedők pályáznak a pénzére. Nekik az az érdekük, hogy pörögjenek az ügyfél számláján a számok. (Egy hasonlattal élve: mit ér a vámszedőnek egy olyan út, amelyen nincs forgalom...?)
Bogle ezzel szemben sokszor tanácsolja azt a kisbefektetőknek, hogy ne csináljanak semmit. Válasszanak egy elég széles értékpapír-portfóliót, amelynek értéke hosszú távon a piac átlagos bővülésével együtt mozog, és üljenek benne. Aki sokat teszi-veszi piaci szempontból jelentéktelen pénzecskéjét, az biztosan veszít, mert ha véletlenül az átlagnál többet is keres néhány üzletén, az így szerzett plusznál akkor is jóval többet kifizet a brókerének.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve