A londoni FTSE-100 mutató 0,87 százalékos, a frankfurti DAX-index 3,75 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,02 százalékos pluszban zárt. Milánóban 2,42 százalékkal, Madridban pedig 2,59 százalékkal emelkedett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,57 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,52 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 2,63 százalékkal kúszott feljebb.
A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as mutató 359,76 ponton, március 6. óta a legmagasabb szinten fejezte be a kereskedést. A nap nyertese a frankfurti tőzsde volt, a DAX-index a pünkösd hétfői zárva tartás után március eleji, a koronavírus-járvány tombolásának kezdete előtti szintre ugrott az utóbbi közel két hónap legerősebb napi emelkedési ütemével.
Kapcsolódó
A német autógyártók, a Volkswagen, a Daimler és a BMW 5,2 százalék és 7,7 százalék közötti mértékben drágultak arra a hírre, hogy közpénzből finanszírozott autóvásárlási kedvezmények bevezetését tervezi a német kormány a koronavírus-világjárványt megszenvedő autóipar támogatására. A Der Spiegel című hírmagazin szerint az év végéig 5 milliárd eurót fordíthatnak erre a célra.
A Lufthansa árfolyama 3,4 százalékkal kúszott feljebb annak köszönhetően, hogy a légitársaság felügyelőbizottsága jóváhagyta a 9 milliárd euró értékű mentőcsomagról a kormánnyal megkötött megállapodást, jóllehet ennek fejében - az Európai Bizottság jóváhagyását megszerzendő - fel kell adni néhány fontos repülőtéri résidőt a riválisok javára.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,55 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,21 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,34 százalékos mínuszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik azokra a reményekre, hogy a nagy olajexportáló országok szövetsége, élén Szaúd-Arábiával és Oroszországgal meghosszabbítja a kitermelés május-júniusra tervezett napi 9,7 millió hordós csökkentését.
Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,56 százalékos pluszban, 39,30 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 2,26 százalékos nyereségben, 36,24 dolláron forgott kora este, háromnegyed hat körül.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,73 százalékkal, 1727,30 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,86 százalékkal 1735,25 dollárra esett a New York-i árupiacon.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1170 dollárt adtak, 0,33 százalékkal erősödött az euró - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve