Lengyelországban, 28. alkalommal rendezték meg a közép- és kelet-európai régió legnagyobb konferenciáját, a Krynica Economic Forumot. Ahol jelenvoltak a varsói, a budapesti, a bukaresti, a prágai, a pozsonyi, a ljubljanai, a szófiai és a zágrábi tőzsde vezetői is. A térség kereskedésein az elmúlt időszakban intenzív volt, de további potenciált látnak a külső befektetők további bevonzására is.
A régió tőzsdéinek gyütt kell működniük, hogy érdekeik megfelelően képviseltetve legyenek a tőkepiaci unió kialakításának folyamatában. Közös fellépéssel a befektetők bevonzása is jóval könnyebb - mondta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója a cég közleménye szerint.
Kapcsolódó
A konferencia kiemelten foglalkozott a közép-kelet-európai tőzsdék közötti kooperációval: Végh szerint az Európai Unió új szabályozási követelményei és a tőkepiaci unióval kapcsolatos javaslatok kihívásokat jelentenek a térségnek. De a jogalkotási folyamatok lehetőséget adnak arra, hogy a közép-kelet-európai országok érdekeit ezen a téren is érvényre juttassák az EU-ban.
"Közép-Kelet-Európa az EU leggyorsabban növekvő régiója, ezért rendkívül vonzó a befektetők számára. A nagy nemzetközi intézményi befektetők érdeklődését új termékek, indexek létrehozásával tudják a régiós tőzsdék erősíteni. Szintén fontos cél, hogy a közép-kelet-európai alapkezelők, nyugdíjalapok elsődlegesen a régió gazdaságaiba fektessenek, és csak ezután tekintsenek messzebbre. Maga a BÉT mindezen közös erőfeszítések mellett, kulcskérdésként kezeli a kínálati oldal erősítését, a legsikeresebb állami és közepes méretű magánvállalatok tőzsdei megjelenésének aktív támogatását is" - mondta a BÉT elnök-vezérigazgatója.
A fotó forrása: Napi.hu.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
