A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint továbbra is a Richter áll a befektetők érdeklődésének középpontjában. Árfolyamának emelkedését Józsa Bence a korábbi csökkenés korrekciójaként értékelte, hangsúlyozva, hogy
a Richter-részvények a mostani árfolyamukon is alulértékeltek az elemzők szerint.
- A Mol 10 forinttal, 0,37 százalékkal 2662 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,52 százalékkal 10 550 forintra esett, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,63 százalékkal 396,50 forintra erősödött, forgalma 65,1 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,36 százalékkal 7800 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
- A BUMIX 3583,38 ponton zárt pénteken, ez 36,26 pontos, 1,02 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve