A Richter 2018-as konszolidált árbevétele gyakorlatilag a 2017-es szinten alakult, 445,484 milliárd forintot tett ki. Euróban kifejezve az 1,398 milliárd euró 2,7 százalékos csökkenést jelent. Az árbevétel alakulására a saját fejlesztésű Vraylar amerikai jogdíjbevételei és a kínai előszállítások pozitívan, míg az Esmyával kapcsolatos eseménysorozat és a rubel árfolyamgyengülése negatívan hatott. A bruttó fedezet kismértékben visszaesett, a pénzügyi eredmény 10 millió euró mínuszt mutat - összegezte a legfrissebb számokat a vezérigazgató.
Orbán Gábor úgy fogalmazott: a múlt évet az Esmyával kapcsolatos események sorozata határozta meg, ezek eredményeként a méhmióma kezelésére kifejlesztett gyógyszert érintő korlátozások miatt 48 milliárd forintos értékvesztést kellett elszámolni. Az Esmya 29 millió eurós árbevétele tavaly még az előzetesen becsült 30 milliót sem érte el, a korlátozások feloldásával viszont idén akár 50 millióra is felmehet a forgalma - mondta Orbán Gábor. (Az Esmya 2017-ben 93 millió eurós árbevételt produkált.) A Richter két év alatt 73 milliárd forintot, azaz az Esmya értékének majdnem háromnegyedét kényszerült leírni. A gyógyszer kizárólagos forgalmazási joga 2020-ban jár le.
Az Esmya kereskedelmi potenciáljának csökkenését kompenzálandó a Richter felgyorsította a nőgyógyászati portfólió úgynevezett pipeline termékeivel kapcsolatos lépéseket, ennek egyik állomása a tavaly szeptemberben bejelentett következő generációs orális fogamzásgátlóra kötött licence megállapodás, valamint a februárban egy kombinált orális fogamzásgátlóra kötött licence és szállítói megállapodás.
Hasít a Vraylar
Jótékonyan hatott a társaság eredményeire az amerikai piacon jól teljesítő antipszichotikum, a Vraylar forgalmazása utáni 90 millió dollárnyi jogdíjbevétel. A Vraylar jelenleg a leggyorsabban növekvő antipszichotikum az USA-ban, amelynek a szabadalmi védettsége 2029-ben jár le, addig egymilliárd dollár feletti jogdíjbevételt hozhat. Bővülési potenciált rejt, ha az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA bipoláris depresszió indikációban is törzskönyvezi a gyógyszert. Jól teljesített tavaly a Richter másik vezető nőgyógyászati terméke, a Bemfola, amely 42 millió eurós árbevételt termelt.
Összességében a társaság nyugat-európai (EU-15) árbevétele euróban főként az Esmyát érintő korlátozások miatt mintegy 18,3 százalékkal csökkent, a kelet-európai régióban (EU-12) stagnált. Magyarországon mintegy 6 százalékos növekedést, Ukrajnában az előszállítások miatt 25 százalékos, az orosz piacon a rubel árfolyam változása miatt 6, a FÁK-tagállamokban 10 százalékos csökkenést realizált.
A 2018-as üzemi eredmény 44 milliárd forint, az adózott eredmény 31 milliárdot tett ki, a fedezeti hányad 57 százalék volt.
Mérsékelt növekedés jöhet idén
Orbán Gábor idén euróban számolva a teljes árbevétel 2-3 százalékos növekedésére számít. A 2019-es számokat a kínai és orosz piaci előszállítások és a szerializáció miatti magyar előszállítások is befolyásolják. A hazai előszállításokra a február 9-től induló egyedi gyógyszerazonosítási rendszer - amelynek kiépítése mintegy 7 milliárdos költséggel járt - indulásakor várható nehézségek kiküszöbölése miatt volt szükség - mondta a vezérigazgató.
A belföldi árbevétel 0-2 százalékkal nőhet, a kelet-európai piacon stagnálás várható. Az Esmya visszakerülése a piacra Nyugat-Európában 10 százalékos pluszt hozhat az árbevételben, az orosz piacon a rubel miatt némi negatív elmozdulás következhet be - sorolta becsléseit a Richter vezérigazgatója, megjegyezve, hogy egyéb FÁK-tagállamokban nem számít növekedésre.
Az amerikai piacon a Vraylartól eltekintve nem várható növekedés, a kínai árbevétel 10 százalékkal csökkenhet, a latin-amerikai piacon 0-5 százalékos lehet a bővülés. A fedezeti hányad 2019-ben is 57 százalék lehet.
Fölösleges költségek?
Az egyedi gyógyszer-azonosítási rendszer miatt a gyártósor végére beállított gépek 10-20 százalékkal csökkentik a termelési kapacitást, emellett növelni kellett a dobozok méretét is, hogy az azonosító elférjen rajtuk, ami majd a patikákban is gondot okozhat. Mivel a magyarországi gyógyszerforgalmazási rendszer zárt láncot alkot, amelybe hamis gyógyszer nem kerülhet, így az új rendszer sem hoz változást. Ugyanakkor a felállításához és üzemeltetéséhez szükséges 7 milliárdos beruházás az e-kereskedelmi csatornákon beszerezhető hamis gyógyszereket nem lesz képes kiszűrni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve