A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
A pénzügyi válság után a lengyel és a török tőzsde vált a befektetők kedvenc régiós célpontjává, ám Lengyelországban lassul a gazdasági növekedés, Törökországban pedig megbillent a politikai stabilitás, így új célpontot keres a tőke, amit Romániában találhat meg − írja elemzésében Peter Lelam Hakansson, az East Capital vagyonkezelő cég alapító-partnere. A balkáni ország mellett szól viszonylag jó gazdasági teljesítménye − az IMF 2,0, illetve 2,2 százalékos GDP-növekedést jósol 2013-ra és 2014-re −, az alacsony, a GDP 38 százalékán álló államadósság és a három százalék alatti költségvetési deficit, illetve hogy a kormány négymilliárd eurós új készenléti hitelről állapodott meg az IMF−EU−Világbank hármassal.
A második érv Románia mellett az, hogy határozottan fellép a korrupció ellen − vezető politikusok kerültek emiatt bíróság elé −, a harmadik pedig az, hogy számos nagy cég papírjai jó teljesítményt nyújtanak a bukaresti börzén. Az OMV kezében lévő Petrom például élvezi a magas olajárakból és a hazai gázpiac liberalizációjából fakadó előnyöket is. A legfontosabb szempont, amit a befektetők értékelhetnek, a kormány meggyőző privatizációs akcióterve. A magánosítást az IMF is szorgalmazza és igen hasznosnak tűnik, hogy a számos állami vállalatban résztulajdonnal rendelkező Fondul Proprietatea állami alap jól átláthatóvá teszi a cégeket. Erre a legjobb módszer az első tőzsdei kibocsátás (IPO), amivel él az alap.
Már lezajlott néhány másodlagos részvényértékesítés, például az ország belső gázhálózatát üzemeltető Transgazé. A napokban megkaphatja a zöld jelzést a román atomenergia-cég, a Nuclearelectrica IPO-ja, amit néhány hónap múlva a legnagyobb gázkitermelő, a Romgaz, illetve az ország vízenergia-ellátásának felét produkáló Hirdoelectrica tőzsdére vitele követhet. Az IPO-k sok külföldi befektetőt vonzhatnak Bukarestbe, amelynek tőzsdéjét egy ideje szívesen választja a befektetési lehetőségek határát feszegető tőke.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve