Ígéretesebbnek tartaná az amerikai gazdaság növekedési kilátásait Mitt Romney republikánus elnökjelölt jövő heti választási győzelme esetén a globális befektetői közösség, amelynek tagjai a kongresszusi patthelyzet kialakulását is kisebb kockázatúnak látnák, ha Barack Obama jelenlegi amerikai elnök kihívója győzne - derül ki az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport hétfőn ismertetett globális felméréséből. A Barclays által elvégzett vizsgálatban 354 intézményi befektetési társaság vett részt; e cégek összesen több mint tízezer milliárd dollár befektetői tőkét kezelnek.
A felmérésből kitűnik, hogy Obama győzelme esetén a befektetők fele a demokraták és a republikánusok között kialakuló törvényhozási patthelyzettől tart, 43 százalék pedig a kockázatok közé sorolja a nem befektetésbarát adó- és/vagy szabályozói intézkedéseket is.
Romney sikere esetén a felmérésbe bevont befektetési társaságoknak csak a 23 százaléka tartana a Kongresszus tevékenységének megbénulásától, a nem befektetésbarát adó- és/vagy szabályozói lépésektől félő cégek aránya pedig elenyésző.
Még kirívóbbá vált az Obama elnök hivatalban maradása esetén ez utóbbival kapcsolatban táplált befektetői kockázati érzet, amikor a Barclays szakelemzői a felmérésben részes befektetési intézmények által kezelt tőkeérték szerint súlyozták a válaszokat. Az így számított arányok alapján a második Obama-kormányzat esetleges nem befektetésbarát adózási és szabályozói lépései miatt a kezelt össztőkemennyiség 61 százalékáért felelős befektetési intézmények adtak hangot aggályaiknak.
A republikánus jelölttel kapcsolatban más jellegű aggodalmakat fogalmaztak meg a megkérdezett befektetők. A felmérésbe bevont alapkezelők és egyéb befektetési intézmények 32 százaléka attól tart, hogy az amerikai jegybank szerepét ellátó Federal Reserve szigorítaná monetáris politikáját Mitt Romney győzelme esetén, 23 százalék a költségvetési szigorítást, 15 százalék pedig a protekcionizmust nevezte kockázati tényezőnek.
A Barclays felmérése szerint a globális befektetési intézményi körön belül relatív többségben vannak azok a cégek, amelyek Obama győzelme esetére kismértékű vagy jelentősebb eladási hullámot valószínűsítenek az amerikai részvénypiacokon. Romney diadalától ugyanakkor a válaszadók nagy többsége kisebb vagy jelentősebb - 4 százalékot meghaladó - mértékű részvényárfolyam-erősödést vár rövid távon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve