Klasszikus bikacsapdát épít az amerikai részvénypiac, ez ahhoz vezet majd, hogy a részvényár emelkedésben bízó befektetőknek végül súlyos csalódással kell majd szembesülniük - nyilatkozta Tom DeMark, neves technikai elemző, a részvényárfolyamok fordulópontjának előrejelzéséhez használt DeMark indikátorok kitalálója.
A tegnap elkezdődött korrekció az amerikai piacon tovább is folytatódhat, s valahol az 1200 pontos indexérték felett érhet majd véget, innen egy újabb, nagyjából 5 százalékos emelkedésre kell számítani - határozat meg a mutató várható pályáját a szakértő. Ez az emelkedés csúcsát valamikor novemberben érheti el, egy olyan masszív short-kiszorítással - emelkedés, amely amely az eladási pozícióval rendelkezőket folyamatos zárásra kényszeríti - amely a hét elején tapasztalt, 1254 pontos érték fölé is viheti a vezető tőzsdeindexet. A csúcs közelségét az jelzi majd szerinte, ha az S&P 500-as index egymást követő 4-6 napon keresztül folyamatosan emelkedéssel zár.

A technikai elemzők ritkán bocsátkozna ennyire egyértelmű jóslatokba a piac várható alakulásával kapcsolatban ami érthető is. Ha bejön jóslatuk, azzal szép hírnévre tehetnek szert, egy egyértelmű előrejelzés esetében viszont jó nagy az esélye annak, hogy mégsem a várt módon alakulnak a dolgok. DeMarknak mindenesetre volt nem egy jó meglátása a múltban.
Szeptemberben például úgy tippelte, hogy a hó közepén kezdődött áresés az S&P 500-as indexben 1076 ponton érhet véget, a mutató október elején 1074,77 ponton érte el mélypontját, s innen hatalmasat emelkedett azóta.
A tegnap kezdődött esés szerinte 1206 pontnál ér majd véget, s innen indulhat a két három hetes végső rally. Ez azonban már szelektív lesz, heves rotáció lesz közben tapasztalható az egyes piaci szektorok között. Itt már nehéz lesz a long pozíciókkal igazi pénzt csinálni - mondta a Bloombergnek nyilatkozva. Ha vége lesz a tetőépítési folyamatnak, nagyon gyorsan indulhatnak lefelé az árfolyamok - mondta.
DeMark tanácsaira a befektetési szakma nagyágyúi is rendszeresen kíváncsiak, cége Steven A. Cohen SAC Capital Advisors nevű hedge-fundjának és Soros György alapjainak is nyújt elemzési szolgáltatást.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve