Amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen távozott az optimizmus a piacokról, ami kedden még jelentős pluszokat hozott az európai részvénypiacokon. Szerdára már újra a ború volt az úr, a tőzsdék eleve mínuszban nyitottak, majd a délutáni, nagy csalódást hozó amerikai makroadatok után még mélyebben zártak.
A kedvezőtlen reálgazdasági adatok mellett az Európai Központi Bank kamatdöntést megelőző kereskedési nap is szerepet játszhatott a rossz teljesítményben, bár ez aligha adhatott okot ilyen mértékű visszaesésre. A londoni FTSE-100 1,1, a frankfurti DAX 0,9, a párizsi CAC-40 pedig 1,3 százalékot vesztett, miközben a periférián még rosszabb volt a helyzet: a milánói FTSE-MiB 2,3, a madridi IBEX-35 pedig 1,8 százalékot zuhant.
A telekomszektor visszaadta azt a nyereséget, amit kedden a Vodafone-felvásárlási pletykák miatt elért - sőt, a France Telecom 4,4, a Telecom Italia pedig 5,4 százalékot zuhant. Maga a Vodafone 3 százalékot esett Londonban a Verizon cáfolata után, éppen oda, ahol a pletykák kiindulásakor állt.
A belga hipermarketlánc, a Delhaize Group közel 5 százalékot esett, miután az egyik bank rontott részvényajánlásán. Nem fogadta jól a piac, hogy a HSBC eladja szingapúri biztosító-üzletágát az AXA-nak: a brit bank 1,4, a francia biztosító pedig 1,9 százalékot esett a hírre. A holland SBM Offshore közel 3 százalékot esett, miután bejelentették, hogy az amerikai és a holland hatóságok korrupcióval vádolják a céget.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve