A Mol 0,1 százalékkal 16 670 forintra erősödött, 624,8 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 0,2 százalékkal 7200 forintra csökkent, forgalmuk 800,5 millió forintot tett ki.
A Magyar-Telekom árfolyama 0,2 százalékkal 474 forintra nőtt, forgalma 611,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 0,02 százalékkal 5415 forintra emelkedett, a részvények forgalma 642,0 millió forintot ért el.
Puzsár József, a KBC Equitas elemzője az állami tévén kifejtette: kivárás volt jellemző a vezető részvények esetében, mivel a Magyar Telekom, a Richter és a Mol is ezen a héten teszi közzé negyedéves gyorsjelentését. Megeshet, hogy a befektetők a beszámolók előtt már nem akarnak pozíciót felvenni - tette hozzá az elemző. Emellett a londoni tőzsde is zárva tartott hétfőn, így a forgalom átlag alatti volt - mondta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve