A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint, a vezető részvények az európai trendet követték, bár zárásra csak a BÉT került negatív tartományba. Ennek oka vélhetően az, hogy a közelmúlt nagy forgalma után csökkent a magyar papírok iránti érdeklődés.
Horváth Ákos, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint a Richter gyengülését azzal magyarázta, hogy egy nagy külföldi befektetési alap a 10,5 százalék tulajdoni hányadát 10 százalék alá vitte.
A Mol 105 forinttal, 0,77 százalékkal 13 805 forintra erősödött, 1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 86 forinttal, 1,42 százalékkal 5964 forintra csökkent, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,21 százalékkal 417 forintra nőtt, forgalma 214,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 23 forinttal, 0,42 százalékkal 5402 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve