A vártnál nagyobb mértékben, 7,5 százalékkal javult éves összevetésben a Samsung Electronics első negyedévi üzleti eredménye - közölte előzetes számítások alapján a cég csütörtökön. A dél-koreai vállalat tudatta, hogy a március végével záródott három hónapban üzleti profitja 6,6 ezer milliárd won (5,7 milliárd dollár) volt. Ez jelentősen meghaladja az elemzők által előzetesen várt 5,5 ezer milliárd wont.
A negyedévben a Samsung értékesítési árbevétele 4 százalékkal 49 ezer milliárd wonra emelkedett. Előzetes beszámolójában a Samsung nem hozta nyilvánosságra nettó nyereségét, és üzletágak szerinti bontásban sem mutatta ki eredményét. Első negyedéves eredményéről a végleges beszámolót még áprilisban közzéteszi a cég.
Elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy a Samsung eredményjavulásához lényegesen hozzájárult a Galaxy S7 mobiltelefonok eladásának felfutása. A termékből már több mint 10 milliót adtak el. A negyedéves eredményeket erősítette, hogy sikerült növelni a Samsung által gyártott félvezetők eladását, és folytatódott a won árfolyamgyengülése.
A piacot ugyanakkor nem hatották meg a jó számok, a cég részvényeinek árfolyama 1,25 százalékos gyengüléssel zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve