Az osztrák Erste Bank 718,9 millió euró veszteséget szenvedett el tavaly, szemben az egy évvel korábbi 878,7 millió eurós eredménnyel - közölte a bank szerdán a gyorsjelentésében. Ennek ellenére a részvény árfolyama közel 3 százalékkal emelkedik aminek az az oka, hogy a tavalyi utolsó negyedévben az adózott eredmény 254,1 millió euró volt, 3,8 százalékkal több az egy évvel korábbi 244,9 milliónál. Ráadásul az elemzők csak 181 millió eurót vártak.
A tavalyi nagy veszteség elsősorban a 12,2 százalékkal 2,3 milliárd euróra emelkedő céltartalékolásnak tudható be. Ebből 450 milliót csak Magyarország tett ki, ami reményeik szerint az idén már nem ismétlődik meg. A magyar helyzet ugyanis nemcsak a hitelminőség romlása miatt következett be, hanem jórészt a végtörlesztés rovására írható. Ugyanakkor a gyorsjelentésben az is látszik, hogy Ausztriában és Kelet-Európában a nem teljesítő hitelek összege 10,5 milliárd euró volt tavaly év végén, ami pont ugyanakkora emelkedés mint amennyivel a céltartalékolás nőtt.
A csoport nettó kamatbevétele tavaly 2,4 százalékkal 5,6 milliárd euróra nőtt, a jutalékbevétel 3 százalékkal 1,8 milliárd euróra csökkent. A sajátszámlás ügyleteken 122,3 millió euró volt a profit, ami 62 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Szintén jó hír volt a gyorsjelentésben, hogy a negyedik negyedév jó teljesítményének betudhatóan csökkent a tőkeigénye a banknak. Tavaly év végén a teljes kockázatra vetített core tier 1-es alaptőkeráta 9,4 százalék volt. Az EBA (az Európai Bankhatóság) módszertana szerint számolva a core tier 1-es alaptőkeráta 8,9 százalék lett 2011 végén, így a június végéig megoldandó tőkeigény 743 millió euróról 166 millió euróra csökkent.
Az idei évet illetően az Erste alappiacainak többségénél növekedést vár. Negatív teljesítmény csak Magyarország és Horvátország esetében valószínűsíthető, de a visszaesés vélhetően enyhe marad - írják. Mindent összevetve az Erste Group 2012-ben enyhén növekvő működési eredményre számít, amelyet az egyes alappiacokon jelentkező hitelállomány-növekedés és további költségcsökkentés vezérel majd. A kockázati költségek csökkenő tendenciát mutatnak 2012-ben szerintük, mivel egyes rendkívüli tételek - például a Magyarországon végrehajtott egyszeri 450 millió eurós tartalékképzés - már nem jelentkeznek újból. Az Erste Group azzal számol, hogy Európai Bankhatóság által megszabott 9 százalékos tőkekövetelményt túl is szárnyalja 2012. június 30-át követően.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve