A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
A nyugat-európai kereskedésnek megfelelően teljesítettek a magyar vezető részvények kedden a Budapesti Értéktőzsdén. A befektetők a szerda esti amerikai jegybanki kamatdöntésre, és az azt kísérő nyilatkozatra várnak - mondta Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője.
Az egész napi kereskedésre jellemző volt a vételi erő jelenléte, a nemzetközi hatásnak köszönhetően a BUX történelmi csúcson zárt, külön magyar specifikus hír nem érkezett a nap folyamán.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a tőzsdei kereskedésre pozitív hatással volt a kedden nyilvánosságra hozott és a vártnál jobb, a német gazdasági hangulatot mutató ZEW-index. A BUX történelmi csúcson zárt az éves átlagnál magasabb forgalom mellett.
A forint árfolyamában nem volt jelentős változás kedden. A magyar állampapír-hozamok rekord alacsony szintre csökkentek, példaként említette, hogy a keddi aukción 0,12 százalékos átlaghozammal keltek el a három hónapos diszkont kincstárjegyek, erre még soha nem volt példa Magyarországon, "szinte ingyen megy a rövidtávú finanszírozás - tette hozzá az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője.
A Mol 330 forinttal, 1,73 százalékkal 19 455 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 74 forinttal, 0,91 százalékkal 8197 forintra nőtt, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 489 forintot ért záráskor, forgalma 534,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 66 forinttal, 1,10 százalékkal 6044 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1889,60 ponton zárt kedden, ez 5,95 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve