A kereskedés reggeli szakaszában a kőolaj drágulása erősítette a tőzsdemutatót, amely 11 óra körül 0,5 százalékos emelkedéssel történelmi csúcson, 1977,19 ponton állt. A Brent ára ekkor októberi szállításra 1,1 százalékos emelkedéssel 47,48 dolláron állt hordónként.
Röviddel 12 óra előtt az index 1971,7 pontra csúszott vissza, ami 0,17 százalékos erősödés a pénteki záróértékhez képest. A Brent ára ekkor 47,02 dollár volt, 0,11 százalékos drágulással.
A MICEX eddigi csúcsa 1976,69 pont volt, amit idén április 21-én sikerült elérnie.
A hétfői újabb csúcs után elemzők azzal számoltak, hogy ha nem romlanak lényegesen a külső feltételek, a MICEX mutatója 2005-2015 pontig is erősödhet. A dollárban számított RTS orosz tőzsdeindex 1,12 százalék emelkedéssel 965,31 ponton állt percekkel 12 óra előtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve