Az IG Markets londoni elemzőcég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 2 ponttal, 0,03 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index pedig 4 ponttal, 0,04 százalékkal növekedhet, míg a párizsi CAC-40 3 ponttal, 0,07 százalékkal csökkenhet nyitáskor.
Pénteken sok adat várható, emellett Washingtonban megkezdődik a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank tavaszi közgyűlése, amelyen a világ pénzügyi vezetői áttekintik a globális gazdasági helyzetet.
A makroadatokat illetően a sort a kínai statisztikai hivatal nyitotta meg: közép-európai idő szerint péntek hajnalban közölte, hogy 6,7 százalékkal bővült a kínai gazdaság az idei év első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az adat összhangban áll az elemzői várakozásokkal. A fogyasztás, a beruházások és az ipari termelés első negyedévi teljesítménye viszont a vártnál jobban alakult, ami arra utalhat, hogy élénkül a gazdaság. Elemzők fanyalogva fogadták a kiskereskedelmi forgalom, az állóeszköz-beruházások és az ipari termelés növekedésének erősödését mondván, hogy az eredmények jórészt a monetáris, a fiskális és a hatósági beavatkozásoknak köszönhetőek, nem pedig a vállalatok hatékonysága javításának vagy a piaci reformoknak.
Az Európai Unió statisztikai hivatala délelőtt közli a kereskedelmi mérleg alakulásának februári statisztikáját, délután pedig az Egyesült Államok ipari termelésének márciusi adatait, valamint a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem rendszeres havi felmérésének alapján a fogyasztói hangulat áprilisi előzetes mutatóját hozzák nyilvánosságra.
A hétvégén Dohában találkoznak az olajkitermelő országok, hogy egyezségre jussanak a termelés szintjének befagyasztásáról az olajárak támogatásának érdekében.
A dohai találkozó előtt és egy erős hét után a befektetők jó része profitot realizált Ázsiában pénteken. A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) csak 0,1 százalékkal emelkedett, miután a héten öthavi csúcsot ért el a kínai gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmak enyhülésének, illetve az olajárak megugrásának köszönhetően.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei-mutatója 0,37 százalékos mínuszban, az ausztráliai S&P/ASX 200 index viszont 0,69 százalékos pluszban közeledett a záráshoz, míg a dél-koreai Kospi 0,06 százalékos veszteségben zárt. Kínában és Hongkongban enyhe mínuszban állnak a tőzsdemutatók.
A kőolaj világpiaci ára emelkedik. Közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor a Brent júniusi szállításra hordónként (159 liter) 43,90 dollárba került, 5 centtel, 0,11 százalékkal drágult az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 11 centtel, 0,27 százalékkal, 41,61 dollárra nőtt.
Nyugat-Európában csütörtökön emelkedéssel zártak az irányadó indexek. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 19,41 ponttal, 0,64 százalékkal, 3058,60 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 4,51 ponttal, 0,33 százalékkal, 1353,86 pontra kúszott fel zárásra.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 2,21 ponttal, 0,03 százalékkal, 6365,10 pontra, a frankfurti DAX-index 67,55 ponttal, 0,67 százalékkal, 10 093,65 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 21,20 ponttal, 0,47 százalékkal, 4511,51 pontra nőtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve