Mohamed bin Szalmán helyettes trónörökös, Szalmán bin Abdel-Aziz uralkodó fia, védelmi miniszter a szaúdi televízióban hétfőn sugárzott interjúban arról beszélt, hogy az olajipari cég kevesebb mint 5 százaléknyi állami hányadát dobják piacra. Az Aramco piaci értéke meghaladja a 2 ezer milliárd dollárt - mondta a helyettes trónörökös.
A Saudi Aramco pénzügyeiről szinte semmit nem tudni, a cég még bevételadatait sem közli.
Szaúd-Arábia költségvetése nehéz helyzetbe került a kőolaj világpiaci áresése miatt. A kőolaj ára 2014 közepe óta csaknem 60 százalékkal zuhant.
A tavalyi szaúdi költségvetés hiánya 367 milliárd riált, (97,9 milliárd dollár), a hazai össztermék (GDP) 15 százalékát tette ki. Az idei büdzsében 326 milliárd riálra szeretnék leszorítani a deficitet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve