A Mol 535 forinttal, 2,55 százalékkal, 20 405 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 34 forinttal, 0,39 százalékkal, 8850 forintra erősödött, forgalmuk 1,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,18 százalékkal, 514 forintra nőtt, forgalma 543,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 61 forinttal, 0,96 százalékkal, 6269 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. technikai elemzője az M1 csatornán elmondta: a nemzetközi hangulattal ellentétesen mozgott a BUX, a nyugat-európai és tengerentúli tőzsdeindexek 2-3 százalékos emelkedésben vannak, a BÉT részvényindexe viszont csaknem 0,7 százalékos eséssel fejezte be a kereskedést.
A vezető részvények közül a Mol gyengébb teljesítményét az elemző azzal indokolta, hogy szerdán indul az olajipari vállalat 7,5 százalékos tulajdonosának, a Cseh Energetikai Művek (CEZ) kötvényeinek átváltása Mol részvényre, ami eladói nyomást okozott a piacokon.
Rácz Balázs beszámolt arról is, hogy a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülésén született döntése, miszerint változatlanul hagyja az alapkamatot, nem volt nagy meglepetés a piac számára, ennek megfelelően a forint árfolyama sem lendült ki komolyabban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve