"Amerikában emelkedéssel zárt a tőzsde, Ázsiában emelkedés figyelhető meg, Európában a vevők dominálnak és a régióban is jó a hangulat, így a magyar tőzsdén is kedvező folyamatokra lehet számítani" - jósolta az MTI-nek Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
Úgy látja, a Richter-papírok - melyek értéke napok óta esett, köszönhetően az Esmya termékükkel kapcsolatban felmerült aggályok miatt - csütörtökön 4,5 százalékos emelkedéssel zárt. Rövid Szabolcs szerint elképzelhető, hogy tovább nő a kereslet a gyógyszeripari vállalat részvényei iránt.
Kapcsolódó
Kedvező piaci hangulatban nyithat pénteken a BUX Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemezője szerint, aki a csütörtöki amerikai kereskedés pozitív zárása után a magyar index emelkedésére számít.
Kiss arra számít, hogy piaczárás után a Standard & Poor's a magyar adósbesorolást nem változtatja meg. Felminősítésre szerinte az országgyűlési választások után kerülhet sor.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68,15 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 38 522,50 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 17,2 milliárd forint volt. A Mol 30 forinttal, 1,04 százalékkal 2868 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,12 százalékkal 11 450 forintra esett, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,86 százalékkal 460,50 forintra gyengült, forgalma 184,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 250 forinttal, 4,53 százalékkal 5770 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.
A fotó forrása: Napi.hu.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve