Az egy részvényre jutó nyereség a várt 3,21 dollárral szemben 4,57 dollár lett, míg a 8,39 milliárd dolláros bevétel 6,9 százalékkal felülteljesítette a piaci várakozásokat. A bank árfolyama 2,65 százalékos mínuszban tartózkodik a tőzsdei nyitást követően.
A bank nettó eredménye 2,24 milliárd dollár volt a harmadik negyedévben, az egy részvényre jutó negyedéves osztalék mértékét is növelték 0,6 dollárra. A befektetési banki tevékenységből származó nettó bevétel 1,46 milliárd dollárt tett ki 2014 harmadik negyedévében, ami 26 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakához képest, bár igaz, hogy az ez évi második negyedéves adatokat 18 százalékkal alulmúlták a számok. Hasonló növekedést jelentettek a befektetési és hitelezési bevételekben, ami 15 százalékkal múlta felül az előző évi azonos időszaki bevételeit, ugyanakkor 18 százalékkal alacsonyabb volt a második negyedévben mért bevételekhez képest.
A kötvény-, áru- és részvénypiaci bevételek 74 százalékkal, összesen 2,17 milliárd dollárra ugrottak meg éves szinten.
Az amerikai bank működési költségei ugyanakkor 12 százalékkal, 5,08 milliárd dollárra nőttek 2013 harmadik negyedévéhez képest, bár ezúttal negyedéves viszonylatban 19%-kal alacsonyabb költségekről beszélhetünk.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve