Hatalmasat esnek ma az olasz bankrészvények: az Unicredit 5,6 százalékos mínuszban áll, miután 27 hónapos mélypontot ütött, az Intesa Sanpaolo, az ország legnagyobb lakossági bankja pedig 4,4 százalékkal került lejjebb. Az eladási hullámot azok a híresztelések válthatták ki, melyek szerint az olasz bankoknak pótlólagos tőkére lesz szükségük az Európai Unió által végzett stressz teszt megállapításai szerint. A Reutersnek nyilatkozó két forrás viszont ezt cáfolta, a bennfentesek szerint valamennyi olasz bank megfelelő eredményt mutatott a teszten.
Egy neve elhallgatását kérő milánói bróker egyenesen azt mondta: "Világos, hogy Olaszországot megtámadták". Az üzletkötő szerint azért épp az Unicredit esik a legnagyobbat, mivel ez az egyedüli nagybank, amely idén eddig még nem jelentett be tőkeemelést.
Az Unicredit vezérigazgatója Federico Ghizzoni ma megismételte, hogy a bank tőkehelyzete megfelelő, miután a pénzügyi válság alatt, 2007 és 2009 között két tőkeemelést is végrehajtott, mintegy 7 milliárd euró értékben.
A tőzsdei zuhanás részben azoknak a félelmeknek tudható be, hogy a Görögországot Portugáliát és Írországot már sújtó adósságválság esetleg Olaszországra is átterjed.
Olaszország és hagyományosan konzervatív bankjai a Reuters megállapítása szerint sokkal jobban vészelték át a válságot, mint európai társaik.
Az elmúlt két hónapban azonban az S&P és a Moody's is kilátásba helyezte, hogy rontani fogja az ország besorolását az állami szektor jelentős adósságállománya miatt, ami a világon az egyik legmagasabb. A Moody's ugyancsak negatív figyelőlistára tett 16 olasz bankot egy hónappal ezelőtt.
Az Olaszországgal szembeni bizalmatlanság jelének tekinthető, hogy a német és az olasz kötvényhozamok közötti különbség a csütörtöki 199 pontról péntekre 244 bázispontra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve