A tájékoztatás szerint az idén mintegy 355 milliárd forinttal, az eredeti finanszírozási tervet jelentősen meghaladó mennyiségben emelkedett a lakossági állampapírok állománya. Az ÁAK közölte: a jelenlegi tendencia alapján a lakossági állampapírok az állam teljes ez évi nettó finanszírozási igényét biztosíthatják.
Az ÁAK tájékoztatása szerint a kisbefektetők körében a legkedveltebb a Prémium Magyar Államkötvény (PMÁK), amelyből 29,6 milliárd forint összértékben vásároltak. Hónap közben a régi sorozatokat teljes összegben felvásárolta a lakosság, az újonnan kapható kötvények 3 százalékos, illetve 3,5 százalékos kamattal vásárolhatók.
A futamidőtől függően jelenleg 1,2-2,5 százalék kamatprémiumot tartalmazó, 3,5-4-5 százalék induló kamatot biztosító Bónusz Magyar Államkötvények (BMÁK) összes mennyiségének 38,2 milliárd forintos növekedése nagyobbrészt az egyéb szervezetek vásárlásainak volt köszönhető.
A Babakötvények állománya 428 millió forinttal emelkedett az év ötödik hónapjában.
A Féléves Kincstárjegyek (FKJ) állománya 152 millió forinttal csökkent, ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegyek (KKJ) összes mennyisége 42,6 milliárd forinttal növekedett.
Az egy és kétéves Kincstári Takarékjegyek és a Kincstári Takarékjegy (KTJ) Plusz együttes mennyisége közel 1,3 milliárd forinttal nőtt.
Az idén május végére 354,8 milliárd forinttal emelkedett a lakossági állampapír-állomány, a növekményből a KKJ-re 157,6 milliárd, a Féléves Kincstárjegyekre 4,8 milliárd, a KTJ és a KTJ Pluszra együttesen 16,3 milliárd forint jut.
A PMÁK állomány ez évi növekedése 109,6 milliárd, a BMÁK esetén 62,2 milliárd, a Babakötvénynél 3,4 milliárd forintot ért el a vizsgált időszakban.
Az ÁAK tájékoztatása szerint az idén bekövetkezett állománygyarapodás felét a 3-6 éves futamidejű államkötvények adják, a tavalyi trend tovább folytatódott, a lakossági állampapírok futamideje idén is tovább hosszabbodik.
Az idén az ötödik hónap végére a kifejezetten lakosság számára értékesített forint állampapírok állománya 2765,8 milliárd forintra növekedett.
A teljes mennyiségből a Kamatozó Kincstárjegyek 1246,6 milliárd, a Féléves Kincstárjegyek 33,8 milliárd, a Kincstári Takarékjegyek és a Kincstári Takarékjegy Plusz együttes mennyisége 371,3 milliárd, a Prémium Magyar Államkötvények 664,6 milliárd, a Bónusz Magyar Államkötvények 435,2 milliárd, valamint a Babakötvény teljes állománya 13,4 milliárd forintot tett ki.
A Prémium Euró Magyar Államkötvény állománya 2,74 milliárd euró volt május végén - tájékoztatott az Államadósság Kezelő Központ Zrt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve