A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Január végéig 1,346 milliárd euró értékben adott el PEMÁK-kötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), vagyis a második 500 millió eurós sorozat 70 százaléka is elfogyott már − tudta meg a Napi Gazdaság a szervezettől. A papírok 88,7 százalékát hazai intézményi befektetők jegyezték le, 9,4 százalékot a lakosság vett meg, a külföldi szereplők részaránya pedig mindössze 1,9 százalék.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy az intézményi befektetőkön belül kik vásároltak az új euróalapú kötvényből, azonban részletesebb információkat nem árult el lapunknak az ÁKK. Pedig a közel 350 milliárd forintnyi friss tőke a statisztikákban egyelőre nem jelent meg, ezért jogos a kérdés, hogy kik finanszírozzák ilyen összeggel Magyarországot.
A PEMÁK első sorozatának értékesítése ráadásul a hajrában pörgött fel, hiszen előbb január 11-én 600 millióról egymilliárd euróra emelte a keretet az adósságkezelő, majd három nappal később bejelentették, hogy lezárják a jegyzést, és új sorozatot bocsátanak ki. Ha ehhez hozzávesszük, hogy december végén még mindössze 90 milliárd forintnál tartott az értékesítés, akkor látható, hogy két hét alatt mintegy 200 milliárd forintnyi eurókötvényt adott el az ÁKK. A hazai intézmények közül pedig nagyon kevés szereplő tud ilyen mennyiséget ennyire rövid idő alatt felszívni.
Vagyis a jelek egyértelműen arra utalnak, hogy január elején egy vagy több nagy szereplő intenzíven vette a papírokat. Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója szerint csak tippelni lehet arra, ki lehetett a vásárló; szóba jöhetnek például állami intézmények, mint az Eximbank vagy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), de az is elképzelhető, hogy egy nagy kereskedelmi bank vett komolyabb mennyiséget. Emellett a szakember szerint elképzelhető az is, hogy külföldi szereplők vették a PEMÁK-ot magyar intézményeken keresztül, hiszen az ÁKK sem tudja azt követni, hogy most kinél vannak a kötvények. Ráadásul a statisztikában "jobban mutat", hogy hazai intézmények vették meg a papírt.
Felvetődhetne az átpozicionálás is, hiszen az intézményi befektetők korábbi kötvényeiket is lecserélhették PEMÁK-ra. Azonban egy ilyen tömeges eladási hullám biztosan a másodpiaci hozamok emelkedését hozta volna, amit nem tapasztalhattunk az elmúlt hetekben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve