A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék közül az északi-tengeri Brent hordónkénti ára a januári határidős jegyzésekben 62,90 dollárra, 28 havi csúcsra nőtt. A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) decemberi szállításra napi csúcsán 56,24 dollárba került, 2015 júliusa óta először került az 56 dolláros szint fölé.
Közép-európai idő szerint délután öt órakor a Brent 1,37 százalékos pluszban, 62,92 dolláron forgott, a WTI-t pedig 0,81 százalékos nyereségben, 56,09 dolláron jegyezték.
Kapcsolódó
Szaúd-Arábiában szombaton vették őrizetbe a királyi családhoz tartozó több herceget, minisztereket és befektetőket, köztük a király unokaöccsét, a milliárdos Al-Valíd bin Talal herceget, a világ egyik leggazdagabb emberét és a Nemzeti Gárda befolyásos vezetőjét, Miteb bin Abdullah herceget a korrupcióellenes bizottság utasítására. A Mohamed bin Szalmán trónörökös vezette bizottságot az intézkedés előtt néhány órával hozták létre, uralkodói rendelettel.
Elemzők egyelőre úgy ítélik meg, hogy a világ legnagyobb olajexportőr országa, Szaúd-Arábia nem változtat a nyersolajárak emelkedését támogató politikáján. A gazdaság diverzifikálását célul kitűző Szalmán herceg egyebek között az állami tulajdonban álló olajvállalat, a Saudi Aramco részleges privatizálását tervezi, márpedig a magasabb olajáraknak köszönhetően nő a vállalat piaci tőkeértéke is.
"Úgy véljük, hogy a (szaúdi) királyság ragaszkodni fog a nagy olajexportáló országok kitermeléscsökkentési megállapodásához, és továbbra is a globális olajkészletek csökkentését tartja szem előtt" - jelentette ki Giovanni Staunovo, az UBS svájci nagybank olajpiaci elemzője.
Samuel Ciszuk, a Svéd Energia-ügynökség vezető tanácsadója kiemelte, hogy kissé növekedett a bizonytalanság a szaúdi rendszer stabilitását illetően, ezért indokolt a magasabb olajár.
Az árakat támogatta az is, hogy amerikai energetikai vállalatok a múlt héten 737 olajfúrótoronyból nyolcat zártak be, ami 2016 májusa óta a legnagyobb szám.
Miközben a kínálat szűkül, a kereslet továbbra is erős. A szinkronikus világgazdasági növekedés és a szállítás új zavarai három éve nem tapasztalt kedvező körülményeket teremtenek az olajáraknak - mutatott rá a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays, amely 6 dollárral, 60 dollárra emelte a Brent negyedik negyedéves átlagárára adott előrejelzését. A 2018-as évre 3 dollárral, 55 dollárra javította a Brent hordónkénti átlagárára vonatkozó várakozását a Barclays.
Fotó: Pixabay
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve