Eddigi napi maximumán a novemberi szállítású Brent hordónként 1,06 százalékos nyereségben, 82,20 dolláron forgott, ami 2014 novembere óta a legmagasabb ár. A WTI-t 0,80 százalékos pluszban, 72,66 dolláron jegyezték, utoljára július elején állt ilyen magasan az ár.
Hétfőn a Brent napi maximumán 81,39 dolláron, ugyancsak négyéves csúcson járt, a WTI pedig 72,28 dolláron állt, két és fél havi csúcson.
Az olajárak már az ötödik egymást követő negyedévben növekednek, ami 2007 eleje óta a leghosszabb egybefüggő időszak. Akkor zsinórban hat negyedéven át drágult a nyersolaj, ami hordónként 147,50 dolláros rekordszintre repítette óta az árakat.
Az Egyesült Államok november 4-én lépteti életbe az Irán olajiparát sújtó büntetőintézkedéseket. Washington nyomást gyakorol a külföldi kormányokra és vállalatokra is, hogy hagyjanak fel az Iránnal való együttműködéssel és állítsák le vásárlásaikat.
Harry Tchilinguirian, a BNP Paribas francia nagybank nyersanyagpiaci stratégiákért felelős vezetője rámutatott, hogy Irán jelentős mennyiségű olajexporttól esik el, és tekintettel a nagy olajexportőr országok vonakodására, nehéz lesz pótolni a hiányt.
Mohammad Barkindo, az OPEC főtitkára kedden Madridban nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az olajkartellnek és partnereinek, köztük Oroszországnak, fontos az együttműködés annak biztosítására, hogy "nem kerülnek egyik válságból a másikba".
A Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint idén napi 1,4 millió, jövőre pedig 1,5 millió hordóval emelkedik a világ napi olajkereslete, de a kereslet emelkedésével lassan már nem tud lépést tartani a kínálat.
Donald Trump amerikai elnök arra kérte az OPEC tagállamait és Oroszországot, hogy növeljék kitermelésüket a kieső iráni export pótlására, de elutasítás volt a válasz. Irán az OPEC harmadik legnagyobb olajkitermelő országa.
Az úgynevezett OPEC+csoport - a kitermelés-csökkentési megállapodásban résztvevő OPEC-tagállamok és az olajkartellen kívüli nagy olajexportáló országok - a hét végén Algírban tartott, miniszteri szintű ülésén kizárta, hogy azonnali hatállyal emeljék a kitermelést. Elemzők ennek nyomán egybehangzóan további áremelkedést várnak, és egyre erősebb azok hangja, akik hordónként 100 dolláros árat jósolnak és a mostani helyzetet a 2007/2008-as ralihoz hasonlítják.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
