Mint ismeretes a Posta és az FHB 2013-ban lépett stratégiai szövetségre. Az együttműködés keretében a postákon megjelentek az FHB termékei, a két cég közösen szerezte meg a Díjbeszedő Csoportot és együtt építették ki a Posta befektetési szolgáltatását. Az FHB Kereskedelmi Bankban történő Posta tulajdonszerzés a stratégiai szövetség egy további lépése lehet.
A tranzakció a stratégiai szövetség elmélyítésén túl egyúttal az FHB Csoport tőkehelyzetét is erősíti. A Jelzálogbank még az adás-vétel előtt, 2014 szeptemberében mintegy 24 milliárd forinttal növelte a Kereskedelmi Bank tőkéjét. A Portfolio.hu úgy látja egy gyors számolás után, hogy a tranzakció piaci árazású.
Az FHB és a Magyar Posta már most is ezer szállal kötődik egymáshoz, a jelenlegi tranzakció egy újabb szintre emeli a kapcsolatot. A tavaly kötött stratégiai megállapodás egyik fontos eleme a Díjbeszedő Holding megvásárlása volt, amelynek egyes részei a Magyar Posta önálló tulajdonába kerültek, más részeit (pl. Díjnet) a stratégiai partnerek együtt tulajdonolják. A tranzakció keretében az FHB tulajdonrészt szerzett a Magyar Posta Befektetési Zrt-ben pénzügyi kompetenciákkal felvértezve azt. Az együttműködés további szeleteként az FHB egy kiemelt kamatozású betéti termékekkel megjelent a postákon, amelyet két befektetési alap követett; egy ingatlan és egy pénzpiaci alap, amelyeket az FHB által időközben megvásárolt Diófa Alapkezelő kezel.
Az FHB Kereskedelmi Bank 49 százalékos tulajdonrészének megvásárlásával a Magyar Posta valószínűleg az FHB Csoport legerősebb tagjában szerzett részesedést. FHB Kereskedelmi Bank mérlegfőösszege 469,1 milliárd forintot tett ki 2014. június 30-án, bruttó hitelállománya MSZSZ szerint 237,4 milliárd forint volt, ami 7,6 százalékos növekedést jelentett 2013. második negyedévéhez képest. A 2. negyedéves gyorsjelentés szerint a banki betétek állománya több mint 51 százalékkal növekedett az előző évhez képest, a bank megközelítőleg 173 ezer darab lakossági, illetve 10 ezer darab vállalati folyószámlát vezetett, amelyekhez 129 ezer lakossági és 6,5 ezer darab vállalati bankkártya tartozott. A bank az első félévben 80 millió forintos veszteséget mutatott köszönhetően annak, hogy 2540 millió forintos céltartalékot számolt el az árfolyamrés semmisége miatt várható kifizetésekre. A bank saját tőkéje 2014. június 30-án 30,3 milliárd forint volt, amit a 3. negyedik negyedévben történt fent említett 24 milliárdos emelés 54 milliárd forintra növelt meg.
Az együttműködés ilyen irányú kiterjesztése mindkét félnek előnyös lehet. A Magyar Posta először szerez részesedést egy olyan pénzügyi szolgáltatóban, amely termékeit a hálózatában értékesíti, az FHB számára pedig az együttműködés elmélyülése és a tőkehelyzete további erősödése lehet az a két érv, amiért érdemes volt eladni a családi ezüst 49 százalékát. A Posta számára a tulajdonszerzés azért is különösen fontos, mert így hosszú távú megoldást találhat a stratégiai célként kitűzött pénzügyi szolgáltatásokra. Nem fordulhatnak elő olyan, mint 2013-ban, hogy a partnerek egyoldalúan szerződést bontanak, s a Posta kezdheti újra felépíteni az állományát.
A 49 százalékos részesedésért fizetett 28,5 milliárd forintot többféleképpen lehet árazni. A kormányzati intézkedések negatív hatása nélkül számított P/BV mutató (ár/ könyv szerinti érték) egy kevéssel haladja meg az 1-es szintet (P= 28,5 mrd /49%, BV= 30,3+ 2,5 + 24). A devizahiteles kérdés rendezése után fennmaradó tőkére vetítve az árazás kb 1,2x P/BV-t mutat. Az árazás a Portfolio.hu első számításai alapján teljes mértékben piaci, a kereskedelmi bankban nincsenek régi rossz projekt és vállalati hitelek, a lakossági hitelportfólió kockázata csökkenhet, ráadásul a Jelzálogbank a tranzakció során egyoldalú kötelezettséget vállalt az aktuális kormányzati intézkedésekkel kapcsolatos esetleges nem várt további negatív hatások rendezésére.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve