USDHUF
Ma délutáni ülésén tovább faraghatja majd az irányadó rátát az MNB monetáris tanácsa, így az alapkamat az előzetes várakozások alapján 3,6%-ról 3,4%-ra süllyedhetne majd; azonban az igazi izgalmakat ezúttal az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntő ülése szolgáltathatja majd.
Így bár a hazai fizetőeszköz az elmúlt hónapok folyamán jelentős erősödést produkált a dollárral szemben; rövid távon a Fed jegybankárjainak döntése mutathat majd utat a forint számára is: így az eszközvásárlási program jövőjére vonatkozó kommentek lehetnek kiemelt hatással az USDHUF árfolyamára. Míg lefelé a 211-210-es tartomány jelenthet kiemelt támasz-zónát; felfelé mindemellett, az érdemi forint-gyengülés lehetősége a rövid távú csökkenő trendvonal visszatesztelése esetén nyílhatna meg ismét.

AUDUSD
A zöldhasú átmeneti erősödésével párhuzamosan az ausztrál fizetőeszköz jelentős csökkenéssel vágott neki a keddi kereskedésnek, miután a szigetország jegybankelnökének kommentárja alapján az árfolyam 'lényegesen alacsonyabb' szintekre kerülhetne a közeljövőben.
Glenn Stevens jegybankelnök verbális intervenciója után a devizapár ismét dél felé vette az irányt; így a rövid távú emelkedő trendvonal letörése után, a 21-napos mozgó alá süllyedve a 0,93-0,9275-ös tartomány jelenthetné az első fontosabb támasz-zónát az AUDUSD számára, amennyiben a csökkenés folytatódna. Felfelé mindemellett a 0,9530-as korábbi lokális csúcsról ismét elrugaszkodva újra az október elején látott magasságok felé törhetne a kurzus, azonban ehhez még az ausztrál jegybanknak is lehet még egy-két szava a későbbiek folyamán..

USDHUF, AUDUSD - technikai elemzés 2013.10.29.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne:
esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően,
a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve