Piaci kitekintés
A csütörtöki kereskedés meglehetősen borús hangulatban indult a tengerentúlon, miután a vártnál lényegesen kedvezőbb foglalkoztatottsági adatközlések után a befektetők többségét ismét a Fed stimulus őszi csökkentésének lehetősége kedvetleníthette el.
Az ázsiai börzék borús hangulata után az európai kereskedés az iránykeresés jegyében indult a hét utolsó napján: míg a csütörtöki ünnep után újranyitó olasz tőzsde a korábbi hírekre reagálva mérsékelten alulteljesített.
A kedvezőbb amerikai munkaerőpiaci adatközlések hatására a dollár kezdetben erősödéssel reagált, majd a zöldhasú gyengülni kezdett: az EURUSD kurzusa az 1,32-es szint közelébe süllyedve ismét felfelé vette az irányt; a devizapár végül 1,3349-ig emelkedett.
Az árupiaci termékek esetében a Wti kőolaj jegyzése a befektetőket továbbra is aggasztó egyiptomi események következtében 0,45%-os emelkedés közepette végül 107,33 dolláron zárt. A sárga nemesfém árfolyama kezdetben csökkenéssel reagált a kedvezőbb amerikai foglalkoztatottsági adatokra, majd a nap második felében jellemző menedék-keresés következtében az arany árfolyama jelenős emelkedést követően egészen 1360 dollárig erősödött.
Ázsia
A vaskos tengerentúli mínuszok után Ázsiában is borúsan indult a kereskedés: a Nikkei végül 0,75%-os süllyedéssel, míg a Hang Seng (-0,01%) néhány pontos csökkenéssel búcsúztatta a hetet. Volatilis napot tudhatott maga mögött a Shanghai-i tőzsde, amely bár 5%-os emelkedést is mutatott napközben, végül mégis 0,65%-os csökkenéssel fejezte be a kereskedést; piaci értesülések szerint a hirtelen emelkedés mögött egy elütés okozta hiba állhatott.
US
A csütörtöki nap borús hangulatát, a vegyes vállalati beszámolók után tovább fokozták a makroaadatok: a vártnál lényegesen kedvezőbben alakuló foglalkoztatottsági statisztikák hatására ismét felerősödtek a Fed kötvényvásárlási műveleteinek csökkentésével kapcsolatos félelmek; így az amerikai részvényindexek jelentős csökkenéssel zárták a kereskedést (Dow -1,47%; S&P500 -1,43%; Nasdaq -1,72%).
Vegyes képet mutattak a hét negyedik napjának tengerentúli adatközlései: míg a heti munkanélküli segélykérelmek száma 2007 októbere óta nem látott szintekre süllyedt (320e vs. várt 335e); a fogyasztói árak (év/év) alapon 2%-os ütemű drágulásról számoltak be júliusban; míg a New York Fed indexe (aug. 8,24 vs. előző 9,46) alapján a körzet feldolgozóipari kilátásai a vártnál kissé alacsonyabb optimizmusról számoltak be, azonban a mutató foglalkoztatottsági komponense a vártnál lényegesen kedvezőbben alakult (10,84 vs. előző 3,26).
S míg a fenti adatok ismét a Fed QE szeptemberi mérséklésének lehetőségét erősítették meg, a júliusban csupán stagnáló ipari termelés és a vártnál gyengébb Philadelphia Fed index némileg árnyalhatta a képet.
Pénteken ismét ingatlanpiaci statisztikák érkeznek az Egyesült Államokból: a megkezdett házépítések-, valamint a kiadott építési engedélyek esetében is élénkülést valószínűsített a piaci konszenzus; míg a szintén délután közzétételre kerülő Michigani fogyasztói bizalmi index esetében szintén mérsékelt javulást vártak az elemzők.
Az európai nyitás összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!