S&P500
Az elmúlt hét második felében ismét emelkedésbe kezdett az index, miután a befektetők az amerikai költségvetési patthelyzet megoldásában reménykedtek. Az S&P az emelkedő trendvonal visszatesztelését követően egészen 1703 pontig erősödött pénteken; így újra 1700 felett megkapaszkodva ismét az 1733-as ellenállás felé vezethetne az index útja.
Bár az adósságplafonnal kapcsolatban a hétvégén továbbra sem sikerült megállapodásra jutniuk a tengerentúli döntéshozóknak, így a jelenlegi szintekről ismét lefelé mozdulva el, a 21-napos mozgó alá süllyedve újra az 50-napos mozgó- és az emelkedő trendvonal által tartomány tesztelése következhetne, amely megerősített támaszként funkcionál.

USDHUF
Gyengüléssel indította a hetet a hazai fizetőeszköz: míg a régiós devizák nem mutattak jelentős elmozdulást a zöldhasúval szemben a hétfői kereskedés első felében; így a forint délelőtti gyengülése mögött a devizahitelesek forintosításának negatív hatásait boncolgató Mario Draghi komment húzódhatott meg.
Míg az USDHUF kurzusa a 217-es szintről ismét felfelé mozdulva el a rövid távú csökkenő trendvonalat tesztelte vissza hétfőn délelőtt: annak szignifikáns áttörése után újra a 222-es szint felé kapaszkodhatna a kurzus; míg lefelé, a 214-213,50-es zóna jelentheti a következő fontos támaszt.

EURJPY
Az emelkedő háromszög formációból felfelé kitört a kurzus, majd az EURJPY jegyzése a felső, vízszintes támasz-vonal visszatesztelését követően ismét észak felé vette az irányt. A számított alakzati célárfolyam 146,38-ra mutat; míg rövid távon a 132,75-ös szint továbbra is kiemelt támaszt jelenthet majd a devizapár számára.

S&P500; USDHUF, EURJPY - technikai elemzés 2013.10.14.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve