A Mol 58 forinttal, 1,92 százalékkal 3078 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 830 forintra csökkent, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 440,50 forintra nőtt, forgalma 225,7 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 105 forinttal, 1,88 százalékkal 5685 forintra emelkedett, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3951,66 ponton zárt kedden, ez 68,76 pontos, 1,77 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Az európai piacok a nap eleji gyengülés után fokozatosan emelkedtek. A magyar piac - amely az elmúlt időszakban le volt maradva a nagy nyugat-európai tőzsdékhez képest - kifejezetten jól teljesített, a BUX index nagy forgalom mellett nőtt. Ez különösen azért szép, mert a régióbeli részvényindexek - például a lengyel, a cseh vagy a román - mind csökkentek - mondta Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
A nagy hazai papírok eltérően teljesítettek. A nap vesztese az OTP volt, mely többször is nekifutott a 14 ezer forintnak, de mindig visszapattant, és nap közben 13 760 forintig is esett az árfolyama. Ezzel szemben a Richter új szintre emelkedett: napon belül majdnem 200 forintot mozgott az árfolyama, 5740 forintig is felment, ráadásul erős, több mint 2 milliárd forintos forgalommal. A Mol is emelkedni tudott, napi csúcsa 3090 forint volt.
A forint ugyanakkor tovább gyengült, napon belül 334,60 forint fölött volt a teteje, és a nap végén is csak 334,30-ig tudott visszaerősödni. A nemzeti fizetőeszköz hetedik napja folyamatosan gyengül, minden nap új mélypont van, és minden nap feljebb van a mélypont és a tetőpont is - jegyezte meg a vezető üzletkötő.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve