A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2884 forintra erősödött, 554 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,73 százalékkal 14 890 forintra csökkent, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 444 forintra gyengült, forgalma 93,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 2,47 százalékkal 6640 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3772,26 ponton zárt hétfőn, ez 33,88 pontos, 0,89 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A budapesti tőzsde enyhe pluszban zárta a napot, ami a Richter jó teljesítményének köszönhető. A magyar gyógyszercég részvényára 2,47 százalékkal emelkedett. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy egy külföldi elemzőház megemelte a Richterre adott célárat, azzal, hogy érdemes lehet felhalmozni belőle, míg korábban tartást javasoltak - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Az OTP elég gyengén teljesített, ami mögött a vezető elemző szerint az állhat, hogy a szlovákiai operáció már csak két bank számára adható el, így kisebb árat realizálnak, mint korábban várták az elemzők. A másik két vezető részvény, a Mol és a Magyar Telekom oldalazott a nap folyamán.
Európában rosszabb hangulat volt, a DAX index akár 2 százalékot is csökkenhet, a francia index 0,3 százalékos mínuszban volt a BÉT zárása előtt. A tengerentúli piacok azonban pluszban nyitottak. A héten megkezdődik a gyorsjelentési szezon a bankokkal, a piaci hangulatot nagyrészt az fogja meghatározni, hogy mit jelentenek a nagyobb cégek - mondta Török Lajos.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve