A Mol 87 forinttal, 4,57 százalékkal 1990 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,87 százalékkal 8160 forintra nőtt, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 6 forinttal, 1,60 százalékkal 368 forintra gyengült, forgalma 228,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,79 százalékkal 6380 forintra emelkedett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3232,54 ponton zárt szerdán, ez 187,56 pontos, 6,16 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Egész Európában és az Egyesült Államokban is jó hangulat volt a piacokon, ami leképződött Budapesten is, így zöldben tudott zárni a magyar index. A BUX jobban teljesített, mint a regionális indexek - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
A vezető papírok közül különösen a Mol erősödött, mely 4,57 százalékos pluszban zárt. Az olaj piacán óriási mozgások voltak, azonban végül erőre kapott az olaj, a WTI jegyzése ismét 15 dollár felett mozog és a Brent is jelentősen emelkedni tudott, valószínűleg ezért tudott a Mol is közel 2000 forinton zárni. Hozzátette, az OTP is jó napot zárt, egyedül a Magyar Telekom fejezte be a napot gyengüléssel.
A vezető elemző szerint egész Európában jelentős pluszokat látni, a BÉT zárásakor a német DAX index és a francia index is közel 1,5 százalékos pluszban volt, és az Egyesült Államokban is 2 százalék körüli pluszt mutattak a vezető indexek.
A forint gyengült szerdán, aminek fő oka Török Lajos szerint az lehet, hogy az államkincstár a korábbiakkal szemben új ajánlásokat adott ki, nagyobb államháztartási hiánnyal számolnak mint korábban, és felmerült eurokötvények kibocsátása is 4 milliárd euró értékben.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai bejelentése szerint a kormány a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos negatív gazdasági kilátások és a járvány gazdasági hatásait mérsékelni hivatott fiskális politikai lépések eredményeképp a GDP 1 százalékáról 2,7 százalékára módosította a 2020-as költségvetés eredményszemléletű hiánycélját, az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya így 367 milliárd forintról 1234 milliárd forinttal, 1601 milliárd forintra emelkedik. Az ÁKK az eredeti tervekben szereplő 1 milliárdról 4 milliárd euróra emelte a devizakötvény kibocsátási keretet, továbbá 1652 milliárd forinttal növelte az intézményi forintkötvény kibocsátások tervezett volumenét. Az adósságkezelő az eredeti terveknél mintegy 900 milliárd forinttal alacsonyabb lakossági állampapír értékesítéssel tervez.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve