A Mol 13 forinttal, 0,69 százalékkal 1866 forintra gyengült, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 160 forinttal, 1,42 százalékkal 11 460 forintra erősödtek, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 2,05 százalékkal 382 forintra esett, forgalma 145,8 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 55 forinttal, 0,84 százalékkal 6630 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3416,07 ponton zárt hétfőn, ez 16,66 pontos, 0,49 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A pénteki borús hangulat hatása hétfőn, a nap elején is érződött a részvénypiacokon, Ázsiában inkább eséseket lehetett látni, míg az európai piacok kicsi esés után az irányt keresték - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
Az Egyesült Államokban a múlt hét utolsó napján nagyjából 2,5 százalékot estek az indexek. A rossz hangulat oka az volt, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt - ami egyébként újra megjelent Európa egyes országaiban is - legalább 12 államban leállították a nyitási folyamatot, vagy éppenséggel a szigorítás irányába léptek. Szerepe lehetett annak is, hogy Joe Biden népszerűsége egyre magasabb, most már komolyan árazzák, hogy akár meg is nyerheti az elnökválasztást, aminek a várható adóintézkedések miatt nem örülnek a piacok. Hatása lehetetett annak is, hogy egyre jelentősebb cégek bojkottálják hirdetéseikkel a Facebookot, amiért nem tett korábban az álhírek, nemkívánatos tartalmak ellen.
A gyenge kezdés után azonban napközben javult a hangulat, az Egyesült Államokban a Dow Jones a BÉT zárásakor 1,5 százalékos, Európában a német DAX index is 1,3 százalékos pluszban volt. A Dow Jones emelkedésének oka, hogy nagyon jól szerepel a Boeing, miután a héten elkezdődhet a cég 737 MAX típusú gépének az újratesztelése. A másik kedvező hír az volt, hogy májusban jelentősen, a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a folyamatban lévő használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban az áprilishoz képest, 19 százalék helyett mintegy 44 százalékkal, amiben szerepe volt, hogy csökkentek a jelzálogkamatok.
A magyar piac a pozitív tartományban zárt. A Mol viszonylag gyengén szerepelt. Az OTP ára a nap elején még 11 070 forintra is esett, délután fél négy körül kezdett emelkedni, lehetséges, hogy a bank folytatta a sajátrészvény-vásárlást - jegyezte meg a vezető üzletkötő. A Richter pluszban zárt, a Magyar Telekom árfolyama esett.
A forintnak, amely a múlt heti kamatvágás óta lejtmenetben van, nem volt jó napja, a BÉT zárásakor egy euróért 356,20 forintot is adni kellett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve