Alacsony forgalom mellett a magyar tőzsdén negatív korrekció zajlott. Miközben a nemzetközi piacokon enyhén pozitív hangulat uralkodik. A vezető részvények közül csak a Mol tudott némi emelkedést felmutatni, eseménytelen napon piacmozgató hír sem érkezett - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
A Mol 9 forinttal, 0,51 százalékkal 1779 forintra erősödött, 614,9 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,36 százalékkal 11 030 forintra csökkent, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,44 százalékkal 377,50 forintra esett, forgalma 11,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,07 százalékkal 7195 forintra gyengült, a részvények forgalma 410,8 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3578,22 ponton zárt hétfőn, ez 13,78 pontos, 0,38 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve