A Mol ára nem változott 1620 forintot ért, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,29 százalékkal 10 220 forintra csökkent, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal 363 forintra esett, forgalma 57,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,05 százalékkal 6700 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3370,49 ponton zárt csütörtökön, ez 15,60 pontos, 0,46 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A magyar piac alulteljesítőnek számít az 1 százalék körüli mínusszal. A vezető részvények között csak a Mol ára nem változott. A Richter több mint 2 százalékos eséssel zárta a napot, amit egyedi vállalati "sztori" nem indokolt. A nemzetközi hangulat elromlott, a befektetők kisebb lazító csomagra számítanak, mert az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) jobb kilábalást vár a válságból - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve