A Mol 36 forinttal, 2,25 százalékkal 1635 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,51 százalékkal 9150 forintra csökkent, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 367 forintot ért, forgalma 190,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,39 százalékkal 6500 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3285,60 ponton zárt kedden, ez 68,27 pontos, 2,12 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Kedden a Budapesti Értéktőzsde indexét a Mol jó teljesítménye húzta, Európában a részvénypiaci kereskedés jó hangulatban folyt, a tengerentúli és az európai indexekhez képest alulteljesített a BUX. Az OTP továbbra is gyengélkedik, 1,51 százalékos csökkenéssel zárt kedden, a Richterről és a Magyar Telekomról nem érkezett jelentősebb hír, ezért nem volt különösebb mozgás az árfolyamaikban - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden nem változtatott a fontosabb kamatszinteken, ugyanakkor a döntést követő közleményben a korábbinál is hangsúlyosabban szerepeltették, hogy az inflációra nagyon figyelnek, és akár kamatemelésre is sor kerülhet, ha a jövőben nem történik jelentősebb elmozdulás az inflációban - tette hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve