A Mol 5 forinttal, 0,31 százalékkal 1623 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,36 százalékkal 11 190 forintra nőtt, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,42 százalékkal 357 forintra emelkedett, forgalma 120,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 215 forinttal, 3,20 százalékkal 6940 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3181,86 ponton zárt csütörtökön, ez 2,09 pontos, 0,07 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedvező nemzetközi hangulatban jó napot zárt a BÉT. A magyar részvényindex erősödött, és a forgalom is meghaladta a 10 milliárd forintot.
Felhívta a figyelmet az OTP, a Mol és a Richter gyorsjelentésére, mindhárom cég "jó passzban" várja azt, de különösen a Richter volt erős csütörtökön, a 3 százalékot meghaladó emelkedésével. A Magyar Telekom szerdán jelentett, a papír a jó eredmények után szintén pluszban zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve