A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 449,96 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 39 675,76 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest - összesített az MTI.
A magyar tőzsde a nyugat-európai részvénypiacokhoz hasonlóan mínuszban zárt. Az Amerikai Egyesült Államokban is csökkenéssel indult a kereskedés - mondta Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési igazgatója az M1-en. A mindezek a rossz nemzetközi hangulattal magyarázhatóak, amelynek a hátterében az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán esedékes kamatbejelentése áll. A piaci szereplőket szerdán elsősorban az érdekli majd, mit fog közölni a Fed a jövő évi kamatpályáról. A befektetők attól tartanak, hogy az amerikai kamatemelési ciklus negatívan hathat az amerikai gazdaságra és globális szinten is komolyabb gazdasági lassulást idézhet elő - véli Pleschinger Gyula.
Kapcsolódó
A Mol 66 forinttal, 2,10 százalékkal 3080 forintra csökkent, 874,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,85 százalékkal 11 660 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,56 százalékkal 441 forintra gyengült, forgalma 396,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5465 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 693,6 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3771,58 ponton zárt hétfőn, ez 30,40 pontos, 0,80 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve