A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a keddi kereskedés nyertese az OTP, bár csak a nap végére kezdett erősödni. Török Lajos hozzátette, hogy a legnagyobb eséssel a Richter zárt, alighanem a Remdesivir gyógyszer gyártásának vége miatt. Az erről szóló hír - mint mondta - már korábban megjelent, a befektetői hangulatban viszont csak kedden látszott meg a hatása.
A Mol 36 forinttal, 1,60 százalékkal 2208 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 205 forinttal, 1,47 százalékkal 14 130 forintra erősödött, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 418 forint maradt, forgalma 215,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 225 forinttal, 2,63 százalékkal 8340 forintra esett, a részvények forgalma 4,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3692,08 ponton zárt kedden, ez 20,86 pontos, 0,56 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve