A részvénypiac forgalma továbbra is alacsony, 39,41 milliárd forint volt az előző heti 33,66 milliárd forintos adásvétel után - írja az MTI.
A vezető részvények közül az OTP kivételével valamennyi papír esett, a legnagyobb mértékben a Mol, 3,22 százalékkal.
Az Equilor Befektetési Zrt. szerint a héten is lefelé korrigált a hazai tőzsde. A BUX- index fontos lélektani szint közelében mozog, szerdán sikerült elpattannia a 35 ezer pontos szintről, azonban utána ismét csökkenéssel zárt.
Amennyiben a következő napokban letörné az említett támaszt, nagyobb, akár ezer pontos tér nyílhat lefelé.
A forint sávozó mozgást végez. Az euró/forint árfolyam esetében a 351-357-es kereskedési sáv a meghatározó, míg a dollár/forint jegyzés a 310-315 forintos tartományban mozgott.
Az Equilor felhívja a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány miatt szigorításokat jelentett be a kormány. Három csoportba - zöld, sárga és vörös - sorolják a külföldi országokat, attól függően, hogy milyen intenzíven terjed a vírus. A zöld országból érkezők esetén csak szúrópróbaszerű egészségügyi ellenőrzés lesz belépéskor. Sárga és vörös országból való érkezés esetén egészségügyi vizsgálatot végeznek, és 2 hetes karantént írnak elő, vagy 5 napon belül elvégzett, 2 negatív teszttel kell igazolni az egészségügyi állapotot.
A vállalati hírek közül kiemelik, hogy újabb sikert ért el a Richter csúcsgyógyszere, a cariprazine, mely az Európai Pszichiátriai Társaság szakmai fórumán bemutatott új tanulmány szerint amellett, hogy rendkívül hatásos, még a biztonsági profilja is kedvező.
A JP Morgan az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát a korábbi 12 ezer forintról 12 900 forintra emelte, az ajánlás továbbra is felülsúlyozás. A bank tovább vette saját részvényeit, 140 ezer darab részvényt vásárolt vissza, az átlagár 10 834 forint volt.
Az OTP-részvények 0,19 százalékkal erősödtek, pénteken 10 780 forinton zártak, heti forgalmuk mintegy 18,6 milliárd forint volt.
A Richter 1,79 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 6580 forinton zárt, heti forgalma közel 6 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama 3,22 százalékkal csökkent, pénteken 1775 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 6,42 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom ára 0,52 százalékkal esett a múlt héten, pénteki záróára 379,5 forint volt, heti forgalma közel 658 millió forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3426,43 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 49,80 ponttal, 1,47 százalékkal magasabban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve