Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nap első felében nagyjából semleges kereskedés várható, nem lesz érdemi mozgás. A nap végén lehet leginkább eladásra számítani, az MSCI fejlődő piaci indexben az átstrukturálás miatt Kína súlya növekedni fog, a többi országé csökken. Ennek hatására lehetnek kényszereladók a magyar piacon a zárás környékén, emiatt elképzelhető kisebb mértékű csökkenés.
Holecz Noémi, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek küldött elemzésében kiemelte, hogy a határidős európai indexek alapján inkább enyhe negatív hangulatra számítanak. Az OTP árfolyama lefelé korrigált csütörtökön, a Mol viszont át tudta lépni a 2880 forintnál húzódó ellenállási szintet, és 2894-en zárt, ami további emelkedést jelezhet, a Richter árfolyama 5500 forintig emelkedhet.
Kapcsolódó
A piaczárás után vizsgálhatja felül Magyarország hitelminősítését a Fitch Ratings. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási részlegének elemzői azt valószínűsítik, hogy a Fitch egy fokozattal "BBB"-re emeli a jelenlegi "BBB mínusz"-ról magyar államadós-besorolást, az osztályzati kilátás egyidejű stabilra módosításával - írja Holecz Noémi.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,78 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 37 225,08 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 30 forinttal, 1,05 százalékkal 2894 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,15 százalékkal 10 350 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,73 százalékkal 415 forintra nőtt, forgalma 241,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,18 százalékkal 5450 forintra emelkedett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.
Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
