A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,29 pontos emelkedéssel, 44 287,72 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest 0,08 százalékkal erősödött.
Iránykeresésre számít a kereskedés kezdésekor Józsa Bence, az Equlior Befektetési Zrt. elemzője, miután előző nap folytatódott a negatív korrekció a BUX indexben, így egyre közelebb csúszott a jegyzés a 44 ezer pontos támaszhoz - írja az MTI.
Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP letörte a 14 ezer forintos támaszt, amennyiben nem sikerül visszakapaszkodnia föléje, a következő támasz 13 500 forintnál található. A Mol jegyzése a 2300 forintos támasz alatt zárt csütörtökön, a következő lehetséges megálló rövid távon 2250 forintnál van.
Kapcsolódó
Fontos szint közelébe került az euró-forint - hangsúlyozta Józsa Bence, utalva arra, hogy a következő időszakban folytatódhat a csökkenés a 355-ös szint irányába, ahol rendkívül fontos támasz várja a jegyzést.
Az indexek vegyes, mérsékelt változására lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor is. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető európai árfolyamindexek 0,1-0,2 százalék körüli vegyes irányú elmozdulással kezdhetik a pénteki kereskedést.
Az európai tőzsdék az indexek széles ingadozása után veszteséggel zártak csütörtökön. Az FTSE EuroFirst 300 páneurópai index 0,02 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,16 százalékkal csökkent.
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott monetáris eszköztárán, de nyitva hagyta a lehetőséget további beavatkozáshoz. Az EKB elnöke szerint a járványvédelmi intézkedések az első félévben erősen fékezik még az euróövezet gazdasági aktivitását, a kockázati tényezők negatív hatása azonban enyhült valamelyest. Az euróövezeti fogyasztói bizalmi index az Európai Bizottság felmérésének előzetes adatai alapján januárban a vártnál nagyobb mértékben romlott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve