A részvénypiac heti forgalma 51,92 milliárd forint volt, szemben az előző heti 55,62 milliárd forinttal. A vezető részvények erősödtek a héten - írja az MTI.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint a héten is pozitív hangulatú volt a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. Az OTP a csütörtöki kereskedés során áttörte a történelmi maximumot, bár péntekre enyhén visszakorrigált. A tőzsdei hangulathoz hozzájárultak az amerikai bankok jó negyedéves jelentései, és az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval kapcsolatos pozitív hírek. A Brexit körüli hírek nem okoztak jelentős felfordulást a piacokon - írták.
Kapcsolódó
Az OTP célárát 14 500-ról 14 700 forintra emelte a J.P. Morgan, továbbra is tartja felülsúlyozási ajánlását.
Szerdán Csányi Sándor és Bencsik László vettek részt az OTP Bank szófiai sajtótájékoztatóján, az Expressbank megvásárlásának lezárásáról. A vezérigazgató megemlítette, hogy a könyv szerinti érték 1-1,5-szörösét fizették a bankért. Jelzése szerint idén 2-3 új országba terveznek belépni, Szlovéniát név szerint is említette. Az elemzők szerint a SocGen makedón leánya egyértelmű célpont, és a bosnyák piacon is érdeklődik az OTP.
Nagy Márton, az MNB alelnöke szerdán, a bécsi Euromoney konferencián tartott beszédében elmondta, hogy a jegybank az adóhatásoktól megtisztított maginflációs mutatót követi figyelemmel, és amennyiben az eléri a 3 százalékos szintet, megkezdődhet a monetáris politika normalizálása. Az alelnök szerint ez akár már 2019 első negyedévében bekövetkezhet. Természetesen elsőként nem kamatemelést vetített előre, hanem a nem konvencionális intézkedések visszavonását. Az Equilor várakozása szerint az első kamatemelést legkorábban idén az utolsó negyedévben fogja megtenni az MNB. A beszédet követően jelentősen erősödött a forint, mivel a befektetők szerint elsősorban nem az Európai Központi Bank lépéseit veszi figyelembe az MNB, hanem az inflációs folyamatokat - közölte az Equilor.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve