Az OTP kedden rég nem látott forgalommal esett, szerdán "tesztelheti" a részvény a 12 000 forintnál húzódó erősebb támaszt. Ez megfoghatja egy ideig az esést, bár jelentős tételek maradhattak még az eladóknál. A Molt megállíthatja a 3200 forintnál levő ellenállása, és ismét lefelé veheti az irányt - mondta Bosnyák Zsolt előzetes várakozásairól.
A Magyar Telekomról kedden leesett a 25 forintos osztalékszelvény, ezzel korrigálva jelentősebb mínuszban is volt az árfolyama, de a nap végére visszahúzták. Szerdán oldalazhat, illetve kissé emelkedhet a távközlési papír. A Richter kezd olyan szintig érni, ahol már jelentősebb vevők lehetnek; eléggé túladott a gyógyszerpapír, így felfelé korrigálhat az árfolyam szerdán - jelezte az elemző.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 453,21 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 40 084,64 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 21,7 milliárd forint volt. A Mol 54 forinttal, 1,73 százalékkal 3182 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 3,21 százalékkal 12 050 forintra csökkent, forgalmuk 12,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 5,29 százalékkal 430 forintra esett, forgalma 558 millió forint volt. A Richter-papírok 95 forinttal, 1,82 százalékkal 5125 forintra gyengültek, forgalmuk 4,4 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve