Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en elmondta: a csütörtökihez hasonlóan ismét alacsony forgalommal és kisebb elmozdulással zárt a magyar tőzsde.
Az amerikai piacok a hálaadás napi ünnep miatt zárva tartottak csütörtökön, pénteken pedig rövidített a kereskedés, így a befektetők még nem tértek vissza. Ez hatással volt az európai részvénypiacokra is, illetve valószínűleg emiatt nem volt érdemi mozgás a magyar tőzsdén - idézi a szakértőt az MTI.
Kapcsolódó
A Mol 0,38 százalékkal 3148 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 0,35 százalékkal 11 380 forintra esett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,34 százalékkal 444,50 forintra gyengült, forgalma 479,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 0,28 százalékkal 5300 forintra csökkent, a részvények forgalma 528,9 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve