Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, pénteken Nyugat-Európában kedvező volt a befektetői hangulat, a tőzsdék az előző napok csökkenését korrigálták, így a magyar részvénypiac is emelkedett.
Az elemző szerint abban lehet bízni, hogy elmúlt az elmúlt napokban tapasztalt eladói hullám, ami miatt korábban alulteljesített a magyar részvénypiac.
Varga Zoltán elmondta, a Richter részvényeinél profitot realizáltak a befektetők, miután korábban jelentősen emelkedett a gyógyszergyári papír árfolyama.
- A Mol 86 forinttal, 3,29 százalékkal 2698 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,34 százalékkal 9830 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,74 százalékkal 408 forintra emelkedett, forgalma 117,9 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,19 százalékkal 7720 forintra csökkent, a részvények forgalma 991,4 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3470,69 ponton zárt pénteken, ez 18,74 pontos, 0,54 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve