Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en úgy vélekedett, miután a BUX index kimaradt a hétfői és a keddi esésből, valamelyest törvényszerű volt a szerdai lejtmenet.
A nap legnagyobb vesztese a Mol volt közel 3,7 százalékos eséssel. Az európai piacok délelőtt még felfelé kapaszkodtak, délutánra azonban újra rossz lett a hangulat. A nyugat-európai indexek ugyan még mindig pluszban vannak, de közel sem annyira, mint délelőtt. A német DAX index lényegében nyitáskori szintjén állt a BÉT zárásakor, és a londoni, valamint a párizsi tőzsde is "visszaadta" napi emelkedésének több, mint a felét. Az amerikai piac is elég nagy mínusszal nyitott, továbbra sem javul a hangulat a tengerentúlon - tette hozzá az MTI szerint.
A Mol árfolyama 3,69 százalékkal 2874 forintra csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 0,97 százalékkal 10 250 forintra esett, forgalmuk 10,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 0,38 százalékkal 391 forintra gyengült, forgalma 248,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 1,50 százalékkal 5270 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve