A befektetők abban reménykednek, hogy a brit parlament elfogadja a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást. A hangulatot javították a kedvező vállalati beszámolók, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos pozitív nyilatkozatok is.
A londoni FTSE-100 mutató 0,73 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,09 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,17 százalékos pluszban zárt. Milánóban 0,11 százalékkal nőtt, Madridban viszont 0,29 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,09 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,24 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,12 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
A brit parlament alsóházában megkezdődött a vita, miután a kormány beterjesztette a brexit-megállapodás ratifikálásának 115 oldalas tervezetét a rendkívül feszes elfogadási menetrenddel együtt. Ennek alapján a tervezet alsóházi elbírálása akár csütörtökre befejeződhet, és a törvényjavaslat a felső kamara, a Lordok Háza elé kerülhet. Ha az alsóház elveti a menetrendet a kedd esti szavazáson, a kormány a Brexit-megállapodás törvénybe iktatásának egész tervezetét visszavonja, és elkezdi az előrehozott választások előkészítését.
Bizakodó volt a nyilatkozatok hangneme a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokat illetően. Le Jü-cseng kínai külügyminiszter-helyettes kedden előrelépést emlegetett, Donald Trump amerikai elnök pedig hétfőn derűlátóan beszélt a megállapodásról. Larry Kudlow, az elnök gazdasági főtanácsadója megerősítette, hogy visszavonhatják a decemberre tervezett vámemeléseket, ha a tárgyalások jól alakulnak.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,21 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,16 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,13 százalékos mínuszban állt az európai tőzsdezárás idején.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.
A legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,73 százalékos pluszban, 59,98 dolláron, a WTI pedig 2,02 százalékos nyereségben, 54,59 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,07 százalékkal, 1487,05 dollárra süllyedt.
Egy euróért 1,1144 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,04 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve